okleveles pszichológus, gyógypedagógus

Üdvözlöm! Varga Eszter vagyok, pszichológus, gyógypedagógus. Az ELTE gyógypedagógia szakán 2022-ben végeztem, ahol főként az autizmus spektrum zavar kapcsán szereztem elméleti és gyakorlati ismereteket. Pszichológus diplomát 2025-ben szereztem szintén az ELTE-n, klinikai- és egészségpszichológia szakirányon. Fél évet lehetőségem volt Barcelonában is pszichológiai tanulmányokat folytatni. Gyógypedagógusként az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálatnál kezdtem el dolgozni. Itt főként autizmusban és ADHD-ban érintett egyetemi hallgatókkal találkoztam, akiknek tanulmányaikkal összefüggésben volt szükségük támogatásra. Az érintett személyeket abban tudom segíteni, hogy állapotukat jobban megértsék, elfogadják, erősségeik minél hozzáférhetőbbek legyenek számukra, a világ kevésbé tűnjön zavarosnak. Amellett, hogy az őket jellemző eltérő működésmód számos kihívásnak a forrása, ugyanakkor érték is. Nekünk “neurotipikusoknak” is törekednünk kell az ő élményviláguk megértésére.
A krónikus betegséggel élő személyekkel folytatott munka szintén közel került hozzám, amikor az SE Belgyógyászati és Hematológiai Klinikájának munkájába kapcsolódtam be 2024-2025-ben .
Úgy gondolom, hogy egy-egy megterhelő élethelyzettel, az önmagunkkal és másokkal való kapcsolódás bonyolultságával való megküzdés könnyebb lehet egy terápiás kapcsolatban, ahol a személy nem egyedül, hanem egy másik emberrel együtt gondolkodik az őt foglalkoztató elakadásokról. A terápiás kapcsolat jelentőségében, változásban játszott szerepében mélyen hiszek, ebben igyekszem partnere lenni azoknak, akikkel dolgozom saját életük jobb megértésén egy teljesebb élet reményében.
Alapvetően pszichodinamikus szemléletben dolgozom, gondolkodom, emellett közel áll hozzám az egzisztenciális szemléletmód, ami az emberi létezés alapkérdéseivel foglalkozik.
